TothBrigitta.com / Blog.hu-s tartalom (archív) / Koronavírus-járvány: medencékből, bárokból cibálják ki a turistákat Spanyolországban

Koronavírus-járvány: medencékből, bárokból cibálják ki a turistákat Spanyolországban

Lezárják az ország összes tengerpartját – ez a spanyol kormány legújabb szigorítása. A rendőrség közben egész nap igyekezett betartatni a vasárnap óta érvényes karantént: illegális maszk árusokat, a csirkéihez siető idős hölgyet és medencéző turistákat büntettek meg. 

Túl gyorsan nő a koronavírusos betegek száma Spanyolországban. Hamarosan utolérjük Iránt és Olaszországot. Jelenleg több mint 11 ezer fertőzöttet és 491 elhunytat tart nyilván az Egészségügyi Minisztérium. Ez azt jelenti, hogy tegnap este óta körülbelül 1200-an jelentkeztek a kórházakban, háziorvosoknál a koronavírusos megbetegedés tüneteivel. 

A miniszterelnök ma bejelentette, hogy senki nem fog fedél nélkül maradni míg tart a rendkívüli állapot. Aki elvesztette a munkáját vagy szimplán nem tud dolgozni a járvány miatt, annak 1 hónapig nem kell fizetnie jelzáloghitelét illetve személyi kölcsönét.  Ha a vírus terjedését nem sikerül megállítani, akkor a moratóriumot hosszabb időre is elrendelhetik majd. Emellett lezárják az ország összes tengerpartját és a házhoz járó fodrászoknak is limitálniuk kell szolgáltatásukat. 

A városokban egész nap fertőtlenítik a kukákat és az utcákat, miközben a hatóságok mindent megtesznek azért, hogy karanténban tartsák az embereket, de ez nem minden esetben megy egyszerűen. Cádizban például elég csúnyán elharapóztak az indulatok. Először “kurvaanyáztak” a rendbontók, majd erőszakoskodni kezdtek az intézkedő rendőrökkel. 

 

Általánosságban azonban azt lehet mondani, hogy a spanyolok betartják a kijárási tilalmat. Orihuela (Alicante) rendőrsége meg is köszönte a lakók együttműködését még annak ellenére is, hogy nekik is ki kellett osztaniuk néhány büntetést. Többek között egy sportfelszerelésben bicikliző férfit bírságoltak meg, aki megpróbálta meggyőzni őket arról, hogy nem sportolni megy. Rajta kívül igazoltattak egy idős hölgyet, aki állítólag a csirkéihez sietett, hogy megetesse őket, de a rendőrök szerint csak ürügyet keresett arra, hogy kint lehessen. Néhányan köntörfalazás nélkül elmondták, hogy barátaikhoz illetve családtagjaikhoz igyekeznek és “nem igazán érdekli őket a büntetés”. 

Alicantéban több munkájuk volt az egyenruhásoknak. Két férfi egy autóból árult illegálisan maszkokat, darabját 43 euróért. Bezárattak a városban 6 kávézót, egy éttermet, egy fodrászatot, 3 bárt (az egyik tele volt reggeliző vendégekkel) illetve megbüntettek 5 gyümölcsárust, akik kivitték az utcára a termékeiket. Emellett utcán italozó illetve az iskola udvarán kosárlabdázó fiatalokat küldtek haza. Le kellett zárniuk a város fő látványosságát, a Santa Barbara várat is, mert sok külföldi ment fel túrázni, panorámaképeket készíteni. Egyik ismerősünk arról számolt be, hogy az alicantei Auchanban alig volt valaki kedd délelőtt. Szinte minden polc fel volt töltve áruval, egyedül a WC papírból volt még mindig hiány 🙂 

Az alicantei reptéren már nem volt ennyire pozitív a látvány. Tömve volt a váró. 

Reggel 8 óta nem repülnek gépek országon belül, külföldre viszont még igen. 

Benidorm (Alicante), Tenerife és Gran Canaria lakói illetve nyaralói arról számolnak be a Facebook csoportokban, hogy a külföldiek közül többen provokálják a rendőröket. Hiába zárják el a hotelek a medencéiket, többen közölték, hogy őket nem érdekli a tiltás, nyaralni jöttek, tehát fürödni is fognak. Gijónban (Asturias) egy férfit tereltek ki a tengerből, Morairában (Valencia) három fürdőző kapott büntetést, Chiclana de la Fronterában (Cádiz) fiatalok csoportját rótták meg ugyanezért valamint egy búvárt is elcsíptek a rendőrök, őt Alicantéban. A benidormi rendőrség is azt a tájékoztatást adta, hogy a turisták egész nap próbálják megszegni a fürdésre vonatkozó tilalmat. Többen átmásznak a medencék köré és a tengerpartra kihúzott szalagok alatt. Ezt a nőt szó szerint ki kellett rángatni az egyik kanári-szigeteki szálloda medencéjéből. 


A spanyolok egyre feszültebbek a kijárási tilalmat megszegők miatt. Attól tartanak, hogy miattuk még tovább kell majd bezárva maradniuk. Sokan írják, hogy hiányoznak nekik idős szüleik, barátaik  és a legtöbben azért tartják tiszteletben az intézkedéseket, mihamarabb újra találkozhassanak velük. A karantént áthágók miatt azonban várhatóan meg fogják hosszabbítani, sőt mi több, szigorítani a kijárási tilalmat Spanyolországban.


Címkék:

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!
Csak kattints a PayPal vagy a Patreon gombra.

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

77 thoughts on “Koronavírus-járvány: medencékből, bárokból cibálják ki a turistákat Spanyolországban”

  1. Nincs közöttünk csicska

    Erre mondjak, hogy too little, too late.

    Vigyazzatok magatokra!

  2. 1 embert hoztak ki a medencéből.
    Tehát szenzációhajhász a cím.

  3. TóthBrigitta

    @Le Orme 2: Kedves Le Orme! Keresd meg nyugodtan a videót a Facebookon és fordítsd le a kommenteket. Másrészt keress rá benidormi, tenerifei, kanári-szigeteki rendőrségi hírekre és megtudhatod, hogy gyakorlatilag az összes spanyol üdülőparadicsomban hasonló esetek történnek. Igen, ebből a medencéből egyet húztak ki, száz másikból meg szintén egyet-egyet… Köszi a kommentet!

  4. végignéztem hátha összerugdossák a veséjét vagy valami, de semmi 🙁

  5. Hamarosan beköszönt a nyár. Meleg lesz és forróság. És az emberek még mindig be lesznek zárva, senki nem mehet ki hűsölni, fürdeni, napozni, semmi. Képzelhetitek, mi lesz ebből. Virágzani fog az éjszakai illegális kilopózás, nagy keletje lesz a hatóságok által nem ellenőrzött tengerparti területeken való titkos úszkálásnak. A városi toronyházak tetői megtelnek napozókkal, mini úszómedencés partikkal, amiket csak drónokkal vagy múholdas képeken lehet észrevenni, stb.
    A parkouros srácok illegális városi rendőrség lerázó versenyeket fognak rendezni, hogy ki tud ügyesebben elfutni a zsaruk elől. Elterjednek majd az olyan netes kihívások, mint: gyalog vagy biciklivel átmenni a városon anélkül, hogy a hatóságok elkapnának. Az üres utcákon a versenyautósok és motorosok illegális gyorsulási futamokat és versenyeket rendeznek. stb. stb.
    És hogy miből gondolom ezt? Talán emlékeztek még rá, hogy az elmúlt években mekkora buli volt hurrikán idején szörfölni az árvíz súlytotta városok utcáin. Az extrém sportok kedvelői számára valóságos csemege lesz a karantén blokádtörés.

  6. A cím szenzációhajhász, ez tény. Egyetlen ilyet eset volt, hogy valakit ki kellett húzni a medencéből. Teljesen megértem, aki eljön a jól megérdemelt nyaralására, amire egész évben várt, ezért gürizett, és nem hajlandó beszopni ezt a hisztériát, ami pechjére pont a nyaralására esett. Az ilyen hírek előtérbe tolásával csak félelmet akarnak kelteni a lakosságban, azt mutatni hogy a rendőrség mindenkit helyrerak. Nem tud helyrerakni, gyakorlatilag mindenki azt csinál amit akar. Felhívom a havert, kinyitja nekünk a bárját, hivatalosan pedig nincs nyitva, csak bement leltározni, mi meg segítünk neki, ennyike. Egy csomóan csak azért mentek ki a kis hegyi falumból nagyobb városba bevásárolni, hogy két csoki megvásárlása ürügyén megnézzék, milyen az, amikor a sok hülye maszkban mászkál meg őr engedi be egyesével a vevőket a Lidlbe, meg hogy tényleg felvásárolta-e a sok marha a WC papírt (egyébként nem, midnen van a boltokban). A karantén nagyságrendekkel több kárt okoz, mint ez a komolytalan vírus okozhatna a legrosszabb forgatókönyv esetén, ha teljesen elszabadulna. Negyedik napja tart a karantén és már egekben vannak a családon belüli erőszak esetei, itt Tenerifén meg is merték említeni a helyi újságban egy apró cikkecskében. Igaz, nagydobra nem verik, mert az csak megerősítené az emberek teljesen megalapozott meggyőződését, hogy semmi értelme a karanténnak. Én egész nap azt hallgatom, hogy mindkét, egyébként teljesen csendes és normális szomszédjaim üvöltenek egymással, gondolom még 1-2 nap és agyonverik, megmérgezik vagy megkéselik egymást. Már egyszer becsengettem hozzájuk, hogy mi újság, minden rendben, de ez nem fogja visszatartani őket. Annyit tudsok, hogy az egyiknek nem rég indult étterme van, ami gondolom most éppen becsődöl, nyilván ez a feszültség forrása. És akkor ott lesznek azok, akik öngyilkosok lesznek, mert a hisztéria miatt csődbement a vállalkozásuk. Rengeteg család fog szétmenni és házasság meghasalni az anyagi problémák miatt. Szövődményként iszonyatos mennyiségű mentális sérülést fog okozni a lekhelyelhagyási tilalom. Talán hagyni kéne hogy elszabaduljon a vírus, aztán akinek úgyis meg kell halni, az gyorsan meghal, az orvosoknak lesz 1-2 sűrű hetük amikor legalább megdolgoznak a pénzükért, aztán kialakul a nyájimmunitás és ennyi.

  7. TóthBrigitta

    @Le Orme 2: Kiegészítettem a többi esettel a bekezdést. A forrásaim, ahol megtalálhatod a híreket: La Vanguardia, Diario de Alicante, Cadena Ser, Teulada-Moraira Digital. 🙂

  8. @Le Orme 2: Azért csak egy ilyen esetet találtál, mert csak egy ilyen eset van. A bejegyzés címe szenzációhajhász faszság.

    @TóthBrigitta: Fordítok magyarra: az „arról számolnak be a Facebook csoportokban” azt jelenti, hogy nem igaz, álhír, faszság, hazugság. Én is látom mennyi baromság ömlik a tenerifei FB csoportokban. Egyébként én lennék a legboldogabb, ha mindenki ilyen tömegesen és látványosan leszarná az intézkedéseket, mert akkor 1-2 nap alatt beismerné a vereséget a rendőrség és visszavonnák a picsába az egész kijárási tilalmat és ezzel megmentenének több tízezer életet. Az meg hogy random idehányod pár spanyol újság nevét a konkrét cikkre mutató URL nélkül, az semmi. Vagy azt várod, hogy a blogod olvasói, akiknek nagy része velünk ellentétben nem beszél spanyolul, nekiáll végignyálazni három újságot egy ilyen nyúlfarknyi hírért?

  9. TóthBrigitta

    @Todward: Nem kötelező sem elolvasni, sem elhinni azt, amit írok, ezen nem fogunk összeveszni. Ha szenzációhajhásznak érzed, akkor ne nyisd meg és kész. 😉 Nem célom a hírnév és az olvasottság, azért tájékoztatok, mert jólesik és próbálom azokat a híreket megmutatni, amiket nem lát mindenki, mert például zárt csoportokban vagy helyi oldalakon osztják meg őket. Hidd el, igyekszem rostán átszűrni az információkat, ha valami nem stimmel, azt frissítem vagy javítom legkésőbb egy következő bejegyzésben. A címekben meg igyekszem kiemelni a legmeghökkentőbb dolgokat, mert engem például azok érdekelnek a legjobban. Ha szenzációhajhásznak érzed, végül is az sem gond. A lényeg, hogy álhíreket ne közöljek, ez lenne a cél 🙂

  10. A Index is az Origó szintjére süllyedt hatás-és kattintásvadász címek adásával.

  11. @Todward: Azt nem találod különösnek, hogy ez az „engedjük szabadjára a vírust”-dolog a világon senkinek nem jutott még eszébe? (bocs, az angoloknak igen, egy hétre, aztán rájöttek, hogy nem jó ötlet)
    Na, te meg vigyázz, nehogy leess a hokedliről otthon, mert ha kitöröd a bokád, egész életedben húzni fogod a lábad, a dokik épp a „komolytalan vírussal” bíbelődnek. Aki meg nem bír ki két hetet a feleségével egy fedél alatt anélkül, hogy megkéselné, az mit akar még az élettől? Jó egészséget!

  12. Vírusbácsi

    @Todward: elhordanak engem mindenféle szarnak, mikor megemlítem, h olaszországban a több ezer halott ÁTLAG életkora 80 +, és mind vmi előrehaladitt betegségben szenved. Konkrétan a karanténnal megmentünk pár ezer embert, cserébe közvetve milliókat fogunk megölni. Szuper

  13. @Vírusbácsi: @Todward: a nyájimmunitás (= ráengedni a vírust a lakosságra) szerintem ebben az esetben valahogy így működne:

    1.) szigorúan el kell különíteni minden időset és beteget, és meg kell oldani a biztonságos ellátásukat. ez az elején járványügyi feladat, mert a családtagok mind potenciálisan fertőzöttek, hiszen ez a lényege a módszernek
    2.) a cél az, hogy a lakosság többi része minél gyorsabban „át legyen fertőzve”, azaz túlessenek a fertőzésen, hogy utána immunissá váljanak, ezért számukra nincsen semmilyen korlátozás
    3.) a koronavírus a szezonális influenza vírushoz képest 2-3-szor virulensebb, azaz sokkal gyorsabban terjed
    4.) ez azt jelenti, hogy viszonylag gyorsan megfertőzi a „szabadon lévő” lakosság többségét
    5.) még akkor is, ha ez a populációhalmaz többnyire egészséges, mondjuk a 18-65 év közötti (feltételezve, hogy a fiatalabbak gond nélkül megússzák) lakosságból óhatatlanul bekövetkezik valami szövődmény vagy súlyos eset, és ez, még akkor is, ha csak mondjuk 1 ezrelék, akkor is olyan mennyiségű beteget jelent, amit egyszerre a legtöbb ország egészségügye nem tud kezelni. mondjuk magyarország esetében, ha azt mondjuk, hogy pl. 5-6 millió fiatal-középkorú felnőttel számolva, az 1 ezrelék komplikáció 5-6 ezer embert jelent egy relatív rövid időszakban. ennyi lélegeztetőgép egyszerűen nincs az országban, azaz, közülük is többen meg fognak halni
    6.) az elkülönített időseket és betegeket csak akkor szabad „kiengedni”, ha a többiek döntő többsége már átesett a víruson, de még akkor is fennáll a kockázata, hogy egy részük megfertőződik
    7.) országos szinten így valószínűleg összességében többen halnának meg, mintha a jelenlegi módszert alkalmazva széthúznák az átfertőzési időt, mert úgy az egészségügy legalább a fiatalokat szinte biztos, hogy meg tudná menteni.

    szerintem legalábbis.

  14. @Örömhernyó: Csak tudnám mi volt benne a józanság?
    Talán az a rész, amikor arról van szó benne, hogy hagyni kell a vírusnak egy kis teret a kibontakozásra?
    Remek ötlet, kormányok bukhatnak bele, de ennyi kis rizikót simán bevállalhatnának az értetlenkedő turisták, meg az otthon veszekedő idegbeteg párok miatt.

  15. @Vírusbácsi: Tényleg ennyire nehéz megérteni azt, hogy jelen pillanatban mi okozza a legnagyobb problémát?
    Egy járvány ami gyorsan terjed tünetmentesen, az hirtelen tudja leterhelni az egészségügyben dolgozókat.
    Nem mondhatjuk azt, hogy oldják meg valahogy, meg egy kis túlórával könnyebben vennék az akadályokat, mert nem tudnák kezelni a helyzetet, ha elszabadulna itt a vírus.
    A több ezer halott az sokkal több ezer lesz, ha a karantént gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztenénk.
    Nyugalom kell, és akkor nagyon hamar megoldódik a szitu.

  16. 'it's cool to know nothing'

    @Todward:
    Egyelőre kétséges, hogy kialakul-e az immunitás. Nem tudják biztosan. Ezt a kockázatot senki nem fogja bevállalni. Talán még a svédek tartanak ki a nyájimmunitás mellett, meglátjuk. De az gyanús, hogy az angolok és a németek is meggondolták magukat.

  17. @Vírusbácsi:
    Jelenleg az a tömegvélemény, hogyha beledöglünk is, ha leamortizáljuk a teljes gazdaságot és egészségügyi ellátó rendszert, de akkoris csökkentsük a vírus terjedését, ami többnyire egy kis köhögéssel jár csak, és súlyos betegeknél lehet végzetes, akiket tartsunk meg még pár hétig, hónapig előrehaladott rákjukban.

  18. Vírusbácsi

    @dare: ok. És mi lesz a megoldás? 1-2 hónap múlva majd azt mondják vége? És ha csak egy db fertőzött is marad? Az újra kezdheti az egészet. Továbbá, a gazdasági károk ezer milliárdos nagyságrendűek. Megmentünk pár ezer embert. Ok. Helyette a másik oldalon emiatt milliókat nyomorítunk, ölünk meg. Az egyenleg nem biztos hogy pozitív.

  19. @Vírusbácsi: Ne adjuk és ne kapjuk el, ez a megoldás.
    Ezt csak izolációval tudjuk elérni hatékonyan, ha szórakozunk egy vírussal, akkor ő is szórakozni fog majd velünk.
    Világjárvány, gazdasági károk mindenhol lesznek, de csak úgy tudunk a lehető leghamarabb túljutni az egészen, ha minden ország meghozza a szükséges óvintézkedéseket.
    2 vagy talán 3 hónap, és talán vissza is térhet minden a régi kerékvágásba.

  20. @steery: 1. Tavaly a Vueltán egy helikopteres tetőfelvételen látszott egy marihuána ültetvény, el is kapták az illetőt.
    2. De az is lehet, hogy addig olyat tarol a járvány, hogy mindenkinek megjön az esze.

  21. @Todward: Bocs, de a te gondolatmenetedet követve, ha egy család nem bír ki pár hetet összezárva, meg némi időszakos nehézségeket, akkor jobb, ha most megy tönkre, mintha évekig, évtizedekig mennének egymás és a gyerekek idegeire.
    Arról is regélj már, hogy hogyan szervezed meg nulla idő alatt az idősek elszeparálását és ellátását.

  22. @dare:

    Azon már én is gondolkozom, hogy két vagy három hónapot kibír-e úgy kompletten a világ. Úgy látom az első pár komolyabb hét alatt bedőlt szinte minden, ami bedőlhet. Innen még hónapokig…
    Hát, most nem tennék rá nagyobb összeget, hogy itt nem lesz sokkal nagyobb gáz, mint bárki hinné.

  23. @Vírusbácsi: Akkor kommunikáljunk így.
    Mondom: milliók fognak a vírus miatt meghalni.
    Mire alapozom ezt?
    A spanyolnátha rövid idő alatt 3 hullámban támadt.
    Az elsőben nagyon csekély számú áldozatot követelt.
    Mutálódott a vírus, és onnantól kezdve esély sem volt a megfékezésére.
    Erről a Covid 19 vírusról is csak annyit tudunk, hogy vírusos pneumoniát okoz.
    A vírusnak ez az első hulláma.
    Mit tudunk a vírusról?
    Még szinte semmit.
    Nem lenne jobb, ha felkészültebben várnánk a másodikat, vagy ha nem is lenne egyáltalán második?
    Ezért lenne jó, ha egy kicsit most mindenki körültekintőbb lenne, alaposabb kézmosás, fertőtlenítés, a kórházakat nem leterhelni..stb, és akkor hamar túl leszünk rajta.
    Ha a gazdasági károk miatt kesergünk, és teszünk magasról az egészre, akkor a vírus második hulláma nagyon sok embert fog letarolni.
    Jó lenne, ha ez nem történne meg.

  24. @dare: ok, de hogy lesz vége?
    Ameddig a világ bármelyik országában van egy ember is, addig bármikor előbukkanhat.
    Egy ilyen fertőző és ilyen szeles körben elterjedt szart valószínűleg már sosem lehet kiirtani.
    Szóval amir írsz, bármikor megtörténhet és nem tudod kivédeni sehogy.

  25. Nincs közöttünk csicska

    @’it’s cool to know nothing’: Az olaszok es a spanyolok is a nyajimmunitasra jatszanak, csak nem igy hivjak…

    Onnantol hogy 1000nel tobb csak a regisztralt fertozott, senki nem allitja ezt meg. Szerencse hogy a tobbseg semmi vagy enyhe tunetekkel tulesik rajta.

    Februar elejen 5000 fertozott volt regisztralva a vilagon osszesen, ma mar naponta sokkal tobb az uj beteg.

  26. @jacint70: A marihónalja ültetvények fix telepítésűek a tetőn. A napozók, a nyugágyak, a felfújható úszómedencék nem. Gondolod, hogy a hatóságok egy csomó drónt és helikoptert, meg kémrepülőgépet fognak erre használni, hogy állandóan figyeljék a városi tetőkön lazító állampolgárokat és egzecíroztassák őket emiatt?

  27. @Exploiter: Meg lehet állítani bármilyen vírus terjedését, csak akarat kell hozzá.
    Nincs rá semmi garancia, hogy nem bukkan fel újra, nem mutálódik, de arra vállalhatnak garanciát bárhol, hogy fékezik ahogy tudják a vírus terjedését.
    Az ázsiai országoknak úgy látszik sikerül, de ahogy az előző kommentedben említetted is, itt 2-3 hónap miatt sokan már eret pattintanának magukon, ezért nehezebb is lesz a sok individualista lelkére beszélni.
    Fel lehet készülni belőle, és ez lenne most a legfontosabb.

  28. @steery: Nézd, hogy a spanyol kormány mit fog csinálni meg mit nem, arról fogalmam sincs. 😉
    Ennek az egésznek az a lényege, hogy minél jobban sikerül „lefagyasztani” az életet, annál kevésbé terjed a vírus. Ezzel szemben áll a sok hülye, aki most is „okosba” tolja. Az összes hülyét nem lehet megfékezni, de ha pl. helikopterek járőröznek, felszólítanak, fényképeznek, és megy a bünti, akkor a beszaribb hülyék nem mozdulnak ki, és ezzel javul a helyzet.
    Kicsit megfordítanám a dolgot.
    Itthon be kellett zárni a játszótereket, meg lekordonozni, időnként valószínűleg ellenőrizni is kell, mert a sok „ősanya” nem volt képes megérteni, hogy hiába a jó idő, nem kell a pulyákat nyájba terelni. Tehát azért, mert az emberek egy része hülye, erőforrásokat kell pazarolni.

  29. A spanyol intézkedések egy része nettó hülyeség. A lényeg, hogy minél kevesebb szociális kontatktus legyen (amelyek révén átadható a vírus). Az, ha valaki kifekszik a tengerpartra (egyedül, vagy akivel amúgy is együtt él), nem terjeszti a vírust. Ha elmegy futni, biciklizni, stb.., az sem. A lényeg, hogy ha egy fertőzött átlagosan egynél kevesebb új embert fertőz meg, akkor a vírus terjedése megáll. Minden intézkedésnél érdemes a haszon/költség arányát nézni. Pl. annak, hogy mindenki csak kendővel vagy szájmaszkkal mehet közterületre (Csehország), van értelme: ezt könnyű betartani, és hatásos a továbbfertőzés megakadályozására. Annak, hogy senki se menjen ki a tengerpartra, nincs értelme: annak van értelme, hogy egymástól legalább két méterre legyenek, de ezt gond nélkül be lehetne tartatni, van elég tengerpart hozzá.

  30. @Exploiter: Hátha nem lenne foci EB, Forma 1, Olimpia, Euróvízió, Genfi autószalon, én kibírnám, bár valamennyire követem némelyiket (nyilván nem az euróvíziót, hahaha).
    Vagy ha nem lenne Erasmus programmal röpködtetett bürokrácia, annak is örülnék.
    Ami eddig megszűnt, elhalasztódott, az mind mellőzhető vagy káros.

  31. teéjesenmindegy

    @Vírusbácsi: Ühüm. És az hogy tetszik, hogy azok a 80 évesek azért halnak meg, mert kiveszik őket a lélegeztetőgépről, mert a gép kell a 20-30 éveseknek?

    Próbálj meg felfogni valamit. Annak ellenére, hogy ekkora hiszti van, még mindig halnak meg emberek. 200 ezer fertőzöttből 9 ezer meghalt. Annak ellenére, hogy kórház, meg oxigén, meg lélegeztetőgépek dolgoznak.
    Ha nem lenne karantén, tilalmak meg mindenféle intézkedés, akkor nem 200 ezer fertőzött lenne a világban, hanem 200 millió, és nem 4% lenne az elhullás, hanem jóval több, mert nem lenne annyi orvos és eszköz, amivel életben lehetne tartani a betegeket.
    És bazmeg, az olasz orvos, aki leveszi Francesco bácsit a lélegeztetőgépről, és hagyja meghalni, hogy rákösse a 25 éves Giannit, az nem azért csinálja, hogy valami ostoba fasz a kanapéról halkan megjegyezze, hogy csak a 80 felettiek döglenek meg.

  32. Vírusbácsi

    @teéjesenmindegy: honnan tudjuk, hogy 200 ezer a fertőzött, és nem mondjuk 20 millió? Csak ők teljesen tünetmentesek? És továbbra is kérdezem, okés, megmentünk 10-20 100 ezer embert. Fasza. Mellette viszont a teljes gazdasági csőddel megölünk milliókat. Ez egy kétoldalú mérleg. Mindenki faszán harsogja az egyik oldalt. Hogy így ennyi meg annyi embert megmentünk, visszaszorul a víruus, fasza. Eddig jó. Na de mikor a válság miatt majd milliók halnak meg? Arról nagy csend van. Én erről ugatok.

  33. Jóska Pista

    Aki a 80+ olasz adatokkal jön, az csak egy részét mondja a valóságnak. Igen, őket már nem tudták megmenteni. A fiatalabbaknak jutott lélegeztető gép, így túlélték. Ha elengedik a vírus terjedését, akkor viszont nem lesz elegendő gép, túlterhelődik az eü. rendszer, elkezdenek halni a fiatalok között is azok, akiket nem tudnak ellátni.
    Félhülye, életképtelen felhajtóember, turizmusból élő, aki 3 euró tartalékot nem képzett, most persze be van sz@rva, és itt leírhat bármilyen baromságot.

    Fertőzöttek felderítése, karantén. Ez az ami csökkenti a halottak számát. De ehhez szükség lenne egy felnőtt, fegyelmezett társadalomra. 100-as IQ alatti, de magát okosnak gondoló emberek, azzal hogy semmibe veszik az utasításokat, csak a halottak számának növekedéséhez és a járvány elhúzódásához járulnak hozzá.

  34. @Jóska Pista:
    A vírus örökre velünk marad, ezekkel az otthonmaradásos intézkedésekkel csak annyit érnek el, hogy a gazdaságot is taccsra vágják. Amíg csak Vuhanban volt, és akkor hozzák meg ezeket az intézkedéseket, addig még lett volna némi indoka, így, hogy bent van mindenhol Európában a hétköznapokban, már semmi értelme. Elég a józan ész, hogy nem köhögik le egymást az emberek.
    Igen, az életben vannak kellemetlenségek, betegségek, halálos betegségek, amik gyógyítására a világ összes erőforrása se lenne elég, és mindig is lesznek ilyenek, hiába toporzékolnak egyesek a realitások ellen.

  35. teéjesenmindegy

    @Vírusbácsi:
    „honnan tudjuk, hogy 200 ezer a fertőzött, és nem mondjuk 20 millió? Csak ők teljesen tünetmentesek?”
    Olyan alig van, hogy tünetmentes. Nagyon enyhe lefolyás van sok, aki azért érzi, hogy nincs minden rendben- és egy ilyen pánikban kizárt, hogy ne vizsgálnák meg. Vagy legalább is elenyésző számú lehet.

    „És továbbra is kérdezem, okés, megmentünk 10-20 100 ezer embert. „
    Nem, még mindig nem arról van szó. Arról van szó baszod, hogy ha 100 millió fertőződik meg, akkor 4 millió halna meg. Ez is a „fasza” kategória nálad? Ezeket sem kell megmenteni, okoska? Mehetnek? 1 milliárdig ha beleszarunk, akkor 40 millió a halálos áldozat – és akkor még mindig csak a Föld 14%a kapta meg. Ez is fasza? Belefér?

    ” Mellette viszont a teljes gazdasági csőddel megölünk milliókat. „
    Nem teljesen értem, hogy miben is halnának meg a milliók. Gazdaságon lehet segíteni, ezer módon. Azt helyre lehet hozni, azok csak számok. A halottakat nem lehet feltámasztani.
    „Ez egy kétoldalú mérleg. Mindenki faszán harsogja az egyik oldalt. Hogy így ennyi meg annyi embert megmentünk, visszaszorul a víruus, fasza. Eddig jó. Na de mikor a válság miatt majd milliók halnak meg? Arról nagy csend van. Én erről ugatok.”
    Szerintem inkább ne ugass, mert oltári nagy baromságokat mondasz.

  36. teéjesenmindegy

    @Le Orme 2:
    Te egy ritka nagy barom vagy.
    „A vírus örökre velünk marad,”
    Mint a pestis, a kanyaró meg a lepra ugye?

  37. teéjesenmindegy

    @Le Orme 2: Én nem toporzékolok, te világ esze indivídum, te…
    Pont leszarlak. Amíg az okoskodó semmire sem való fajtád kisebbségben van, addig csak röhögni lehet rajtatok.
    Menj, lázadj. Nyalogass korlátot, rohangálj a kijárási tilalomban. Majd lecsap valaki

  38. @Vírusbácsi: Az a gond, hogy ez nem igaz. Nem fognak milliók meghalni a gazdasági következmények miatt. Vlamint arra már számos létező megoldás van, különféle gazdasági megszorítások, mentőcsomagok, és egyebek formájában. Valamint a gazdasági hatás ellen az egyéb is tud tenni, átképzéssel, megszorítással stb.
    Tehát a biztosan megölünk sokezer, esetleg millió embert, vs gazdasági recessziót okozunk, amit tudunk kezelni harcban, én sem az elsőre szavaznék. De akárcska mondjuk azt, se te, se én nem vagyok szakértő a témában. A világban viszont a hozzáértők közül senki nem osztja a te véleményedet.

  39. teéjesenmindegy

    @Vírusbácsi:
    És előtte az a 40 sor amit írtam, amiben elmagyarázom, hogy miért írsz baromságokat az valahogy elkerülte a figyelmedet.
    Teljesen mindegy, ne válaszolj, elolvastam a baromságaidat, tényleg megtarthatod a többit. Nyilván van hely nekik ott a homlokod mögött, nincs az teletömve túl sok mindennel.

  40. @Jóska Pista: most már nem tudod felderíteni. Van otthon 60 ismert fertőzött?
    A valóságban a lappangási időt és az enyhe tüneteket figyelembe véve a reális szám Inkább 2-3000 lehet. Holnapra még több.
    Abban igazad van, hogy ha megoldható lenne, hogy két hétig mindenki otthon üljön, 7X24, akkor megoldódna. De amíg valamilyen okból mindenkinek ki kell mászkálnia, addig nem fog.
    Amit érdemes nézni, a súlyos esetek száma mostanában sokkal kisebb mint az elején.
    Úgy indult, hogy 20% komoly, ebből 5% kritikus és 2% meghal. Most a legtöbb helyen 3-5% a komoly és van ahol ezrelékes érték a halálozás.
    Kevés az adat, de az tuti, hogy a fertőzésszám a sokszorosa, tehát nem kizárt, hogy az egész ország megfertőződése esetén is megúsznánk pár tízezer halottal. Soknak sok, de ha nem csitul le egy pár héten belül, így is úgy is beszopjuk.

  41. Vírusbácsi

    @ComLo: nem fognak? Milliók veszítik el az állasukat, a hitelválság miatt a lakásukat, nem lesz pénz7k orvosi ellátásra, az elvesztett lakás, egzisztencia miatt öngyilkosságok, egészségügyi problémák stb. Ne európából indulj ki. Ázsiában országok fognak csődbe menni, teljes letérdeléssel. Milliók fognak közvetve a gazdasági recesszióba belehalni.

  42. @Vírusbácsi: én csatlakozom azokhoz akik nem folytatják tovább veled a vitát mert elég értelmetlen … de azért tedd fel kérlek magadban a kérdést, teljesen komolyan godolod, hogy egy blog.hu-s account-al, a világ összes témában jártas szakértőjénél jobban átlátod a helyzetet?

  43. Vírusbácsi

    @ComLo: hol írtam ilyet, hogy jobban átlátom a dolgokat? Azt írtam, hogy senki nem számolja a serpenyő másik oldalát. De én is kiszálltam, a vita meddő, hiszen karantén van, a gazdasági összeomlás pedig elkezdődött. 🙂

  44. teéjesenmindegy

    @ComLo: Igen, teljesen komolyan gondolja.
    Az a hülyék tulajdonsága, hogy teljesen biztosak magukban.

  45. Örömhernyó

    @dare: Kormányok bukhatnak meg a vírus miatt? Ez talán nem is annyira nagy baj. A politikusok néha átadják a helyüket más politikusoknak, akik jobban tudják kezelni a válságot. Ez történik minden gazdasági válság idején is.
    A vírus valahol áldás is. Megtisztítja a társadalmakat az eltartottaktól, az öregektől, krónikus betegektől. Akik a vírus miatt most meghalnak, azok 99%-ban olyan öregek vagy elfekvő betegek, hogy a normál, közönséges, szezonális influenza is elvitte volna őket vagy akár pár hónapon belül maguktól meghalnak.

  46. Örömhernyó

    @Morc75: „annak, hogy mindenki csak kendővel vagy szájmaszkkal mehet közterületre (Csehország), van értelme: ezt könnyű betartani, és hatásos a továbbfertőzés megakadályozására”

    Nem hatásos, a maszk, pláne egy kendő semmit se ér. Szerinted mekkora egy ilyen vírus és mennyire terjed a levegőben? A maszk, kendő nem állítja meg. Rozsdamentes acél és műanyag felületeken 3 napon át életképes marad a vírus. 72 óra… Szóval két hétre otthon kellene mindenkinek maradni. Ez a megoldás. Hacsak nem az a cél, hogy tizedeljük a lakosságot.

  47. @Todward: Lassan egy hónapja van jelen a kórság ott is. Tehát rossz duma, hogy keressünk kiskaput, nyaralás és társai.. Én egy hónapos munkámra dobtam nemet, Japánban, pont emiatt, mert nem vagyok kíváncsi egy esetleges kórházi, vagy egyéb elzárásra. Tehát itt most „a nincs az a pénz” esete forog fenn.
    @Örömhernyó: Naaaa…. Azért maszk és maszk között van egy ásonyomnyi különbség! Egy kendő is több, mint a nyílt légtérbe tüsszentés, nem jut el a „cucc” 15, csak 1 méterre. A semminél minden több. Ázsiában nem véletlen, hogy azonnal felkapja valaki, ha csak köhög. Ez nem csak mostanra érvényes.

  48. @Vírusbácsi:
    Ha ilyen arányban lennének rejtett fertőzöttek, akkor az kibukott volna a teszteken, mikor olyanokat vizsgáltak, akik csak épp hogy érintkeztek az egyik ismert beteggel. Akkor ott sokkal többnek kellett volna arányaiban pozitívnak lennie.

  49. @Örömhernyó: A vírus nagyon-nagyon kicsi (kb. 200 nm átmérőjű, azaz a milliméter ötezred része, ha minden igaz) , de szerencsére leginkább apró folyadékcseppecskékhez tapadva utazik a levegőben. (Ha tüsszentesz, akkor apró nyálcseppeket juttatsz a levegőbe.) Ezek már szerencsére elég nagyok ahhoz (különösen a forráshoz, azaz az orrodhoz-szádhoz közel), hogy egy kendő vagy egy egyszerű papírmaszk felfogja.

    Gondold el: Nem mindegy, hogy a WC-illatosító spray-t kifújod a szabad levegőbe, vagy pedig eléteszel (kb. 5-10 centire) egy kendőt vagy egy zsebkendőt.

    Ezért alkalmas az egyszerű sebészi maszk (vagy száj elé tett kendő) megakadályozni, hogy a fertőzést a beteg továbbadja. Ezér van értelme a cseh intézkedésnek, és ezért érzem túlzottan korlátozónak a spanyolt: nem az a lényeg, hogy ne menj ki otthonról (mert akkor csak bekattansz), hanem hogy ne fertőzz meg másokat.

  50. teéjesenmindegy

    @Örömhernyó:
    „A vírus valahol áldás is. Megtisztítja a társadalmakat az eltartottaktól, az öregektől, krónikus betegektől. „
    Mondjuk anyádtól?

    Egyébként, hátha felfogod. Olaszban azért az öregek halnak meg, mert leveszik őket a gépekről, hogy a fiatalokat rá tudják tenni a gépre. Ha érkezési sorrend lenne, akkor huszonéves áldozatok is lennének.

  51. Örömhernyó

    @sóhegy049: Ázsiában se kapja fel azonnal mindenki. Köpködés, krákogás, a másik arcába ásítás és tüsszentés teljesen átlagos. Itt is a városi, műveltebb ember hord maszkot. Meg a szép lányok, mert nem akarják, hogy bámulják őket meg lesifotósok képeket csináljanak róluk az internet perverzeinek. Az öregek akkor, ha rájuk adják.
    A párom naponta két maszkot elhasznált a járvány előtt is. Én ritkán hordtam, főleg akkor, ha leplezni akartam, hogy fehér ember vagyok, el akartam vegyülni.
    Most is csak azért hordok maszkot, mert a párom ragaszkodik hozzá. Ha nem látja leveszem. Én egészséges és nem idős ember vagyok. Nem mondom, hogy keresem a megfertőződés esélyét. De főleg azért nem, mert a páromtól félek, ő kinyúvasztana, ha beteg lennék, mert ugye az én hibám, hogy lehetek ilyen nemnormális, szerencsétlen, biztos direkt csináltam. Kissé temperamentumos. Tőle jobban tartok, mint a vírustól.

    A maszk amúgy semmit se ér, ha egy légtérben vagy egy fertőzöttel. Nem csak cseppfertőzéssel, de levegőben is terjed a vírus. Akárcsak a TBC, nem kell köhögni, tüsszögni hozzá. Műanyag, rozsdamentes fém felületeken pedig 3 napig életképes. Sok szerencsét a maszkkal!

    @teéjesenmindegy: Az öregeket le is kell venni a lélegeztetőgépről. Sőt, jobb lenne mindenkit kitenni ennek a vírusnak, aki megmarad, az megmarad, aki nem, az meg így járt. Megmenteni életképtelen egyedeket nem egy jó stratégia a jövő generációinak szempontjából.

  52. Örömhernyó

    @Morc75: „nem az a lényeg, hogy ne menj ki otthonról (mert akkor csak bekattansz)”

    Az emberek a napjaik nagy részét bezárva töltik munkahelyen, irodában, autóban, otthon. Internet mindenkinek a seggében van, szórakozás adott, mozogni otthon is lehet. Aki a saját lakásában bekattan, az nemnormális.
    A más megfertőzésének elkerülésére az egyetlen tuti módszer az egészségesek önizolációja illetve a fertőzöttek és gyanúsak karanténja.

  53. teéjesenmindegy

    @Örömhernyó: „Az öregeket le is kell venni a lélegeztetőgépről. Sőt, jobb lenne mindenkit kitenni ennek a vírusnak, aki megmarad, az megmarad, aki nem, az meg így járt. Megmenteni életképtelen egyedeket nem egy jó stratégia a jövő generációinak szempontjából.”
    Gyönyörű háziállat vagy, tényleg. Dögöljön meg anyád apád, csak a gazdasági mutatók jók legyenek.

  54. Jóska Pista

    @Örömhernyó:
    „A vírus valahol áldás is. Megtisztítja a társadalmakat az eltartottaktól, az öregektől, krónikus betegektől. „
    „Az öregeket le is kell venni a lélegeztetőgépről. Sőt, jobb lenne mindenkit kitenni ennek a vírusnak, aki megmarad, az megmarad, aki nem, az meg így járt. Megmenteni életképtelen egyedeket nem egy jó stratégia a jövő generációinak szempontjából.”

    Talán zárjuk be az összes kórházat, gyógyszertárat. Mondd csak kedves Örömhernyó, kiket nyuvasztanál még meg szívesen? Cukorbetegek, rákosak? Egy kéztörést még gyógyítanál vagy már azokat is lelöknéd a Taügetoszról?
    Azokat a korona víruson átesetteket (fiatalok) akik ugyan életben maradnak, de tüdő, szív károsodással élnek tovább, életben hagynád?

  55. Jóska Pista

    @Örömhernyó:
    Egyébként azokért az életképtelenekért, akik nem bírnak ki egy gazdasági visszaesést, ugye nem kár?

  56. @jacint70: Ma délelőtt voltam kint vásárolni, meg a postán. Körülnéztem. Kevesen voltak kint, de a játszótéren egy anyuka vidáman labdázott a kisgyerekkel, a folyóparton a horgászok lógatják a pecabotot, a padokon üldögélve napoznak az emberek, a boltokban, postán hol van kesztyű, maszk a dolgozókon, hol nincs, itt nyitva az ajtó, máshol meg kell fogni a kilincset, itt van bevásárlókosár, ott nincs, stb. stb. Teljes az összevisszaság. A patikák előtt sorban állnak az emberek, 1-2 méteres térközzel, mellette a kávézóban szorosan ülnek egymás mellett a fiatalok és nyugodtan „érintkeznek”.
    Gondolom ez nem fog érdemben változni addig, míg nálunk is hirtelen nem lesz vagy tízezer beteg, meg napi 500 halott.

  57. Örömhernyó

    @teéjesenmindegy: A jövő generációinak szempontjából előny lenne, ha most mindenki átesne ezen a járványon. A lakosság 98%-a egy kis fejfájással, izomfajdalommal, lázzal, köhögéssel átesne ezen. 2% lenne komolyabban beteg. Az életképteleneket meg elintézi ez a vírus.

    @Jóska Pista: Ne rám haragudj. Ezt a vírust nem én találtam ki. Ez a vírus azt csinálja, amire az evolúció kitalálta a kórokozókat. Próbára teszik a populációt, az immunrendszert. Nem nagyon van olyan betegség, amiben a populáció 100%-a meghalna. A megmaradtak újrakezdhetnék, bölcsebben, tanulva a korábbi hibákból. Sajnos amiatt is vannak ezek az új járványok, mert az ember evolúciója megállt. Az orvosok életben tartanak olyan csecsemőket, akiknek el kellene pusztulni normál körülmények között. A természetes szelekció elmarad, ezért ilyen járványokkal pótolja azt a természet. Alacsony lett a csecsemőhalandóság az elmúlt száz évben. De a felnőttek rákos, keringési stb. betegségei megszaporodtak. A természet megtalálja az utat a populáció szabályozására. Ennyikeh!

  58. @Örömhernyó:
    „A jövő generációinak szempontjából előny lenne, ha most mindenki átesne ezen a járványon. A lakosság 98%-a egy kis fejfájással, izomfajdalommal, lázzal, köhögéssel átesne ezen. 2% lenne komolyabban beteg. Az életképteleneket meg elintézi ez a vírus.”

    Nagyon népszerű lett mostanában ez a nézet, de rengeteg probléma van vele:
    – Nem 2% komolyan beteg, hanem 8-10% szorul intenzív ápolásra.
    – Az is tévhit, hogy csak krónikus betegek és idősek kerülnek be ebbe a 8-10%-ba.
    – Ha csak 2% lenne, azt sem tudná kezelni az egészségügy, ha gyorsan zajlana le a járvány.
    – Ha nem tudná kezelni, teljesen más okokból is meghalnának betegek.
    – Mindezek együtt ugyanúgy leállítanák a gazdaságot, középtávon még súlyosabb következményekkel járnának. Főleg, hogy a nem súlyos esetek többsége is lázas beteg lesz a vírustól.
    – Nincs bizonyítva, hogy többször ne lenne elkapható, nincs bizonyítva, hogy nem maradhat meg a szervezetben, nem térhet vissza szezonálisan újabb mutációkkal, amire senki sem lesz immunis. A mutációknak nagyobb elterjedettség mellett nagyobb az esélye, miközben valószínűleg ez a vírus is valószínűleg mutáció eredménye, nagyságrendekkel kisebb állatpolulációban.
    – Az életképtelen és az épp rossz állapotban lévő sem azonos fogalom, hiszen időszakosan leteríthet egy csomó embert más betegség, és egy ilyen járvány kivégezheti.

    A természetes szelekció pedig nem azt jelenti, hogy ha van lehetőségünk, ne mentsünk meg embereket. Az lenne természetellenes, ha ilyen ál-darwinista elvek alapján szándékosan meg hagynánk halni embereket, hogy pusztuljon a férgese. Csak szólok, hogy a spártaiaknak sem jött be hosszútávon, a „tiszta” gének vezettek a legdurvább genetikai korcsosodáshoz, a tajgetosszal tovább csökkentették az amúgy a belterjes szaporodás miatt amúgy is szűk genetikai változatosságukat.

  59. Örömhernyó

    @Zabalint: Az lenne a cél, hogy elnyújtsák, laposabbá tegyék a járvány csúcsát, hogy ne egyszerre szabaduljon rá a sok beteg az ellatórendszerre.
    De összességében előnyös lenne az elöregedő Nyugatnak és Kelet-Ázsiának, ha sok krónikus beteg (cukorbeteg, szív- és érrendszeri beteg, demens öreg), elaggott ember, kórosan elhízottak, dohányzók most elpusztulnak nagy számban. Újra felvirágozhatna a Nyugat és a fehér civilizáció. Az afrikaiakat és arabokat meg kell állítani, ehhez pedig erős ellenállóképességgel rendelkező fiatal társadalom kell.

Comments are closed.

Scroll to Top