Fotó: 20Minutos
Ismét fel kell tenni a maszkot a szabad levegőn Spanyolországban. Az új szabályt csütörtökön fogadja el a Miniszterek Tanácsa. A központi kormány nem hirdetett ki egyéb korlátozást az ünnepekre, de az autonóm régióvezetők saját hatáskörben bevezethetnek szigorító intézkedéseket. Valencia elnöke ezt már meg is tette: több helyen kérik el a covid-igazolványt, mint eddig. Katalónia kormánya pedig kérvényezte a bíróságtól a találkozói limit és az éjszakai kijárási tilalom bevezetését az ünnepek idejére.
Visszatér a kültéri maszkviselési kötelezettség Spanyolországban. Pedro Sánchez miniszterelnök rendkívüli találkozót tartott szerdán az autonóm régióvezetőkkel a karácsonyi és szilveszteri időszakra vonatkozó korlátozásokról.
A kormányfő bejelentette: központilag NEM fogja korlátozni a családi összejöveteleket, SEM a vendéglátóhelyek férőhelyeit és nyitvatartását, illetve éjszakai kijárási tilalmat SEM vezet be.
Fotó: Cope
DE! Távolságtól függetlenül az egész ország területén ismét kötelező lesz KÜLTÉREN is feltenni a MASZKOT (nyár óta ez csak beltéren volt kötelező, kültéren csak akkor kellett viselni, ha nem lehetett fenntartani másoktól a 1,5 méter távolságot). A már korábbról ismert szabályt csütörtökön fogja jóváhagyni a Miniszterek Tanácsa és ezután életbe is lép.
Fotó: Faro de Vigo
Egyéb ünnepi korlátozást a központi kormányz nem hirdetett ki, ehelyett továbbra is az oltási kampányra összpontosítanak, valamint megemelik a kórházi személyzet létszámát, hogy az egészségügyi rendszer ne omoljon össze az ünnepek után, amikor várhatóan megsokszorozódik majd a koronavírusos betegek száma. A spanyol egészségügyi minisztérium hétfőről keddre közel 50 ezer új beteget jelentett be; ilyen súlyos napi fertőzöttségi adatot még nem regisztráltak a világjárvány kitörése óta.
Pedro Sánchez beszámolt a kormány oltással kapcsolatos új célkitűzéseiről is: év végéig a 60-69 éves korosztály 80 százalékának be akarják adni a harmadik dózist, március első hetéig pedig már a 40-49 éves korcsoport 80 százalékát is immunizálnák a megerősítő adaggal.
Fotó: Marca
A miniszterelnök megerősítette azt is, hogy az Európai Unió döntése értelmében Spanyolország február 1-jétől csak a 9 hónapnál nem régebbi oltási igazolást fogja elfogadni a külföldről érkező turistáktól reptéri ellenőrzés esetén.
Az autonóm régióvezetők többsége egyetértett a karácsonyra bejelentett maszkviselési kötelezettséggel, de voltak elégedetlenkedők, köztük Katalónia és Baszkföld is. A katalánok kevésnek tartják ezt a szabályt, ezért saját hatáskörben újra bevezetnék az éjszakai kijárási tilalmat, a találkozói limitet és bezárnák az ünnepek idejére az éjszakai szórakozóhelyeket is. Ha a bíróság jóváhagyja, akkor karácsonykor újra életbe lépnek a legszigorúbb előírások. Baszkföld elsősorban a vendéglátóhelyek nyitvatartási idejét tervezi korlátozni
Valencia elnöke közben már be is jelentette az újabb szigorításokat, sőt, már a bírósági engedélyt is megkapta azok bevezetéséhez. Január 31-ig befogadóképességtől függetlenül elkérik a covid-igazolványt az összes vendéglátóhelyen, moziban, színházban, edzőteremben, cirkuszban és minden olyan rendezvényen, ahol enni-inni lehet.
Madrid elnöke nem vezet be tiltó intézkedéseket az ünnepek idejére. Ehelyett megnövelte a járvány miatt felállított Isabel Zendal kórház személyzetének létszámát 70 százalékkal, hogy képesek legyenek ellátni karácsony és szilveszter után az összes beérkező beteget.