Brüsszel feljelenti Spanyolországot, amiért nem tartja be a nukleáris biztonsági előírásokat.
Az EU Bizottság szerdán közölte, hogy az Európai Bíróság elé terjeszti a dél-európai ország ügyét, mert az nem ültette át teljes mértékben saját szabályrendszerébe a sugárvédelemre és a nukleáris balesetekre való felkészülésre vonatkozó közösségi jogszabályokat.
A testület felrója Spanyolországnak, hogy annak ellenére, hogy Brüsszel ragaszkodott ahhoz, hogy Madrid minden átültető intézkedést bejelentsen, csak
„az irányelv követelményeinek egy kis szeletéről„
kapott információt.
A tagállamoknak tavaly júniusig kellett átemelniük az új szabályokat saját rendszerükbe, majd február 6-ig kaptak határidőt azok összehangolására.
Spanyolország az EU tájékoztatása szerint nem tartotta be a megállapított határidőket, ezért a közösségi végrehajtó testület kötelezettségszegési eljárást indított ellene.
Az új nukleáris biztonsági előírások célja, hogy nagyobb védelmet biztosítson az erőművek dolgozóinak, valamint védje az állampolgárokat a sugárzás kockázatával szemben.
Forrás:
vozpopuli.com
Borítókép:
VOZPOPULI