Pedro Sánchez miniszterelnök hétfő esti interjújában még azt mondta: elzárkózik ettől a lehetőségtől és csak védelmi felszereléssel hajlandó segíteni.
A szerdai kongresszusi ülésen azonban már arról beszélt, hogy
mégis csatlakozik azokhoz az európai országokhoz, akik fegyverrel támogatják az ukránok harcát.
A kormányfő annak ellenére döntött így, hogy emiatt konfliktusba kerül koalíciós partnerével, a szélsőbaloldali Unidas Podemos-szal (Együtt képesek vagyunk), mely ellenzi a háború eszkalálódását segítő lépéseket.
Sánchez úgy fogalmazott:
„Spanyolország tisztában van azzal, hogy ez a támadás Európa és annak elvei és értékei ellen irányul„.
Mivel „bizonyos csoportok megkérdőjelezték a spanyol kormány elkötelezettségét Ukrajna mellett„, feladja korábbi álláspontját és „katonai eszközöket szállít az ukrán ellenállásnak„.
A Néppárt (PP) szerint ezt már korábban meg kellett volna tenni, de
Pedro Sánchez „politikai partnerei foglya„, ezért nem volt képes hamarabb dönteni ebben a kérdésben.
A fegyverszállítmányról szóló bejelentést a koalíciós partnerek kivételével a parlament többsége tapssal fogadta. A kormányfő beszédében egységre kérte fel a politikai pártokat Putyin „Európát ért brutális támadásával szemben” és emlékeztetett arra, hogy jelenleg nem az iraki háborúra kell nemet mondaniuk, hanem Putyin háborújára.
Végül közölte, hogy
az Európai Unióban és az OECD-ben is kezdeményezi Oroszország felvételét az adóparadicsomok „fekete listájára”, hogy Vlagyimir Putyin és oligarchái még nagyobb elszigeteltségbe kerüljenek.
Beszédében kiemelte együttérzését az ukrán mellett az orosz néppel is, akik „elnökük imperializmusa miatt kénytelenek viselni a háború költségeit„.
Sánchez meg van győződve arról, hogy az orosz nép nem akar háborút, ezért követeli Putyintól, hogy
„engedje szabadon azokat az embereket, akiket a moszkvai háborúellenes tüntetéseken tartóztattak le„.
Forrás:
rtve.es, elconofidencial.com
Borítókép:
RTVE