A volt uralkodó, aki korrupciós botránya miatt 2020-ban menekült el az Egyesült Arab Emírségekbe, levélben tájékoztatta fiát arról, hogy nem tér haza Spanyolországba.
Mivel több ellene folyó vizsgálatot is lezártak a közelmúltban, felmerült, hogy a király visszatér hazájába és ott éli le élete hátralévő részét.
Mivel azonban a királyi palotában nem látták volna szívesen, inkább úgy határozott, hogy
a következő éveket is új otthonában, Abu-Dhabiban tölti majd.
Úgy fogalmazott:
„jelenleg jobban szeretnék továbbra is stabilan Abu-Dzabiban lakni, ahol nyugalmat találtam életemnek ebben az időszakában.”
VI. Fülöpnek írt levelében ugyanakkor kiemelte:
mostantól gyakran fog Spanyolországba utazni.

Világossá tette ugyanakkor, hogy továbbra is távol tartja magát a közélettől és jelezte, hogy „őszintén bánja” tetteit.
I. János Károly több botrányba is belekeveredett mielőtt száműzetésbe vonult.
Miközben Spanyolország a 2008-2009-es gazdasági válságtól szenvedett, ő luxus elefántvadászatra ment szeretőjével Botswanába. Emellett kétes pénzügyei is napvilágra kerültek. Ezek közül kiemelkedik a Mekka és Medina közötti AVE-gyorsvasút megépítése.
A gyanú szerint az exkirály 85 millió euró kenőpénzt fogadott el a volt szaúdi uralkodótól cserébe azért, hogy egy 6,7 milliárd eurós megállapodás keretében egy spanyol cég építse meg a vasútvonalat.
Forrás:
rtve.es
Borítókép:
RTVE