Több szervezet hívta össze a tiltakozó akciót, melynek mottója „az árak visszaszorítása, a foglalkoztatás védelme és az életkörülmények romlásának megállítása” volt.
A szervezők követelték a kormánytól és az Európai Uniótól, hogy „lépjenek fel az őrült áremelkedés megfékezése érdekében”” és alakítsák át a villamosenergia-árazási rendszert úgy, hogy a háztartások és vállalkozások a „valós fogyasztásuk szerint” fizessenek.
A madridi felvonulás végén felolvastak egy kiáltványt, amelyben minden szervező hangsúlyozta, hogy
„az egyenlőtlenség és a szegénység már az áremelkedések előtt sürgető probléma volt Spanyolországban„,
ezek után viszont végképp fel kell lépni a lakosság védelme érdekében.
A fővároson kívül Barcelonában és Valencia nagyvárosaiban is több ezren tüntettek, hogy követeljék a háború miatt eszkalálódott árak visszaszorítását. A szervezők beszédükben nyomatékosan megkérték a kormányt arra is, hogy egyezzen meg a másfél hete sztrájkoló fuvarozókkal és ne súlyosbítsa tovább az ellátási láncban kialakult zűrzavart.
Spanyolországban az elmúlt egy hónapban az étolaj ára több mint a duplájára emelkedett. Harmincöt százalékkal drágult a margarin, 20 százalékkal az olivaolaj, de 10-20 százalék közötti áremelkedés történt minden olyan élelmiszer tekintetében is, mely tartalmaz valamilyen növényi zsiradékot.
A fuvarozók határozatlan idejű munkabeszüntetése csak súlyosbította a helyzetet: a boltok nagy részéből gyakorlatilag eltűnt a tej, sok helyen pedig friss zöldséget és gyümölcsöt sem lehet venni, miután a gyárak leálltak a termeléssel azután, hogy a sztrájkolók blokádjai miatt nem kapják meg a nyersanyagokat.
Forrás:
rtve.es
Borítókép:
RTVE