Az eutanázia-törvény tavaly június 25-én lépett érvénybe, azóta a legtöbb eljárást Katalóniában hajtották végre.
Egy év alatt közel kétszáz ember kért eutanáziát Spanyolországban. A gyógyíthatatlan betegségben szenvedők és haldoklók tavaly óta kérhetik átsegítésüket a halálba.
Az eutanázia-törvény 2021. június 25-én lépett érvénybe a dél-európai országban és első évfordulójáig 172 fő kérte életének lezárását a törvény adta lehetőségek keretein belül. Az összesítést az El País című napilap készítette el az autonóm közösségektől – kivéve Asztúria és La Rioja – bekért adatok alapján.
A beszámolók szerint az eljárások zökkenőmentesen működtek, a törvény betartása nem ütközött akadályokba. A legtöbb eutanáziát Katalóniában hajtották végre, ahol összesen 60 főt engedtek át a halálba, háromszor annyit, mint például a jóval sűrűbben lakott Madridban, ahol 19 embernél hajtották végre az eljárást. Olyan kis közösségek is felülmúlták a fővárost, mint például Baszkföld, ahol 25 ember végakaratát teljesítették.
A közösségek között vélhetően azért van ekkora különbség, mert bár tavaly nyáron érvénybe lépett a törvény, nem minden autonómia kezdte el az eutanáziát gyakorlatban. A szolgáltatás nyújtásához különböző testületeket kellett felállítani és eljárásrendet kialakítani, ami sok helyen az átlagosnál jóval lassabban zajlott le.
Forrás:
El País
Borítókép:
Unsplash – Lolame