A marokkói Nemzeti Emberi Jogi Tanács előzetes jelentésében az áll, hogy a spanyol kormány nem segített az elhunyt 23 bevándorló visszatartásában majd pedig ellátásukban sem.
A testület a történtek részleteit feltáró bizottság első kivizsgálása után jutott erre a következtetésre.
A spanyol belügyminisztérium már jelezte, hogy nem fogja értékelni a marokkói, előzetes nyilatkozatokat, ugyanakkor megismételte, hogy a csendőrség szerintük jogszerűen járt el és tiszteletben tartotta az emberi jogokat.
Spanyol lapinformációk szerint a jelentéssel Marokkó megpróbálja tisztára mosni saját biztonsági erői brutális fellépését és a gyanút a spanyol hatóságokra akarja terelni.
Mindez annak ellenére történik meg, hogy Madrid és Rabat a közelmúltban békét és szoros együttműködési megállapodásokat kötött egymással egy hosszú diplomáciai konfliktus után.
Június 24-én közel kétezer afrikai migráns rohamozta meg a melillai határkerítést és botokkal, kampókkal, kövekkel támadtak az őket visszatartani próbáló rendőrökre Nador városában. Az akció során 23 bevándorló halt meg, melyet csütörtökön Rabat is megerősített.
A holttesteket még nem temették el, mert boncolást és DNS-tesztet végeztek rajtuk és a vizsgálatok még folyamatban vannak. Előfordulhat az is, hogy az elhunytak nem a rendőrségi intézkedés során, hanem az egymást taposó tömegben megsérülve haltak meg.
Forrás:
ABC.ES
Borítókép:
UNSPLASH – COLE PATRIC