TothBrigitta.com / Spanyolországi hírek / Nem lesz áthárítható a különadó

Nem lesz áthárítható a különadó

A spanyol kormány megtiltja az energiavállalatoknak és a bankoknak, hogy az őket sújtó extraprofit adót a végső áraikba építsék be.

María Jesús Montero pénzügyminiszter közölte:

a két ágazat képviselőire kivetett átmeneti terhet szabályozó törvénybe belefoglalják, hogy azt nem fizettethetik meg az állampolgárokkal semmilyen esetben sem.

Hirdetés

Az érintetteket felügyelni fogják és aki módosítja a végső árait, azt szankcionálják.
Hangsúlyozta, hogy az energiacégek és a pénzintézetek a történelmi, 10 százalék feletti infláció idején szinte az egyetlenek, akik sorozatosan magasabb profitot termelnek, ezért kellett a kormánynak sürgősen beavatkoznia és újra elosztania a terheket.

Szerinte az érintettek bizonyos feszültséggel fogadták a bejelentést és még függőben vannak a reakcióik, ugyanakkor az igazságosság jegyében kénytelenek lesznek elfogadni a döntést. Kiemelte azt is, hogy jogi bizonytalanság nem áll fenn az extraprofit adó körül, így azt fennakadás nélkül be tudják vezetni.

Spanyolországban a következő két évben szedik majd be a nyereségadót a bankoktól és az energiacégektől, melyből összesen 7 milliárd eurós bevételre számítanak.

Forrás:
ONDACERO.ES
Borítókép:
POOL MONCLOA – CÉSAR P. SENDRA

Címkék:

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!
Csak kattints a PayPal vagy a Patreon gombra.

Scroll to Top