TothBrigitta.com / Spanyolországi hírek / Írásban erősítette meg Algéria, hogy megszakítja a kereskedelmi kapcsolatokat Spanyolországgal

Írásban erősítette meg Algéria, hogy megszakítja a kereskedelmi kapcsolatokat Spanyolországgal

Az Algériai Bankok és Pénzügyi Intézmények Szakmai Szövetsége hétfőn levélben is közölte, hogy június 9-én megszakítottak mindennemű külkereskedelmi műveletet a dél-európai országgal.

Az intézkedés egyedül az Ibéria-félszigetre irányuló gázexportot nem befolyásolta.

A két ország közötti barátsági, jószomszédsági és együttműködési szerződés felfüggesztését azután jelentették be, hogy a spanyol miniszterelnök, Pedro Sánchez hivatalosan közölte, hogy támogatja a marokkói autonómiatervet a nyugat-szaharai konfliktus megoldása érdekében.

Hirdetés

A szövetség hozzáfűzte, hogy a befagyasztásra vonatkozó intézkedések nem visszamenőleges hatályúak, tehát csak a június 9-e után megkötött műveletekre érvényesek.
A szankció alól mentesülő termékeknek és szolgáltatásoknak azonban meg kell felelniük a hatályos jogszabályok által megállapított követelményeknek és előírásoknak.

Az EU korábban már jelezte, hogy Madrid mellé áll az Algériával fennálló konfliktusban és kész fellépni mindenfajta kényszerintézkedéssel szemben, amelyet egy uniós tagállammal szemben alkalmaznak.

Forrás:
ELESPANOL.COM
Borítókép:
TWITTER – TÉLÉVISION ALGÉRIENNE

Címkék:

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!
Csak kattints a PayPal vagy a Patreon gombra.

Scroll to Top