Egyebek mellett ez az előírás szerepel a spanyol kormány új energiatakarékossági csomagjában.
A szocialisták szeptember végére véglegesítik az újabb készenléti- és energiamegtakarítási tervet, melynek elkészítéséhez ezúttal az autonóm régiók, a városi tanácsok, az ipar- és energiaszektor, továbbá a fogyasztók javaslatait is meghallgatják.
Az állampolgárokra vonatkozó spórolási javaslatok között szerepel majd egyebek mellett, hogy a társasházakban élők lift helyett lépcsőzzenek fel az emeletre, ugyanis ezzel rengeteg energia takarítható meg.
A kormány emellett mindenkit arra buzdít, hogy hozzon létre kisebb energiaközösségeket a spórolás érdekében, illetve aki megteheti, használja a saját maga által termelt energiát, például vásároljon napelemeket.
Utóbbival akár 60 százalékos vagy ennél is magasabb megtakarítást lehet elérni a villanyszámlán.
Pedro Sánchez miniszterelnök kedden a szenátus előtt azt mondta, hogy a második energiatakarékossági csomagnak nem lesz része semmilyen „drámai intézkedés”, az állampolgároknak nem kell „apokaliptikus jelenetekre” számítani, illetve közölte azt is, hogy kiemelt figyelmet fognak fordítani a legrászorulóbb háztartásokra.
Spanyolországban már érvénybe léptek az első energiaspórolási intézkedések: este 10 óra után lekapcsolják a kirakatok és a használaton kívüli középületek világítását, 27 fokra korlátozzák a klímahasználatot, valamint télen nem lehet majd 19 foknál melegebbre fűteni a boltokat, plázákat, állomásokat és más létesítményeket.
Forrás:
20MINUTOS.ES
Borítókép:
UNSPLASH – LEON SEIBERT