A fogyasztói árindex az Európai Uniós átlagos küszöbérték alatt maradt.
A statisztikai hivatal előzetes adatai szerint a fogyasztói árindex 7,3 százalékra esett vissza, ami azt jelenti, hogy több mint 1,5 ponttal csökkent szeptemberhez képest (8,9 százalék). Az intézet magyarázata szerint ez elsősorban a villamosenergia- és a gázárak csökkenésének köszönhető.
Spanyolországban az októberi lett az egyik legnagyobb mértékű havi mérséklődés az infláció tekintetében azóta, hogy 2002-ben bevezették az eurót. A dél-európai ország ráadásul most már több hónapja az Európai Uniós inflációs átlag alatt van (10 százalék).
Az általános fogyasztói árindex mérséklődése mellett a feldolgozatlan élelmiszerek és energiatermékek nélkül számolt maginflációs ráta stagnált, októberben ugyanúgy 6,2 százalékon állt mint egy hónappal korábban.
A statisztikai intézetnek november 15-ig kell megerősítenie az adatokat. Az infláció júliusban döntött több mint 30 éves csúcsot Spanyolországban, akkor 10,8 százalékon állt. Ilyen mértékű pénzromlásra 1984 óta nem volt példa.
Forrás:
RTVE
Borítókép: PIXABAY – STEVE BUISSINNE