Az új demokratikus emlékezettörvény szerint a frankisták nem nyugodhatnak magasztos helyeken.
Exhumálták Francisco Franco diktátor két katonájának maradványait. Gonzalo Queipo de Llano frankista tábornok az 1936-os puccs vezetőjeként 45 ezer embert végeztetett ki, majd 71 évig a sevillai La Macarena bazilika kriptájában nyugodott. Vele együtt az éjszaka közepén kihozták a templomból az őt ezredesként segítő Francisco Bohórquez Vecina-t is.
A két férfi földi maradványait az októberben életbe lépett új demokratikus emlékezettörvény előírásainak értelmében szállították el, amely kimondja, hogy az 1936-os felkelés vezetőinek maradványait nem temethetik el a temetőtől eltérő helyen, különösen nem impozáns, szent épületekben, amelyek azt a látszatot keltik, hogy a felkelés és a diktatúra során történt emberellenes bűncselekmények elkövetőit felmagasztalják.
Az exhumáláson részt vett Queipo de Llano néhány rokona is, akik közül egy fő visszafogott tapssal kísérte a tábornok elszállítását, melyre egy jelenlévő hangos bekiabálással jelezte, hogy a frankóizmus áldozatai végre tiszteletet és dicsőséget kapnak, szemben a bűnösökkel. Hozzátette, hogy ezzel a történelmi adósság ki lett egyenlítve.
Borítókép: Unsplash – Anton Darius
Forrás: RTVE