TothBrigitta.com / Spanyolországi hírek / Történelmi csúcson az albérletárak Spanyolországban

Történelmi csúcson az albérletárak Spanyolországban

Az egyik legnagyobb ingatlankereső portál, a Fotocasa szóvivője szerint túl nagy a kereslet a kínálathoz képest, emiatt pedig túlárazási válságba került a spanyol albérletpiac.

Történelmi csúcsokat döntenek az albérletárak Spanyolországban. María Matos az egyik legnagyobb ingatlankereső oldal, a Fotocasa szóvivője a La Sexta Xplica című műsorában elmondta, hogy nagy mértékű túlárazás jellemző most az albérletpiacon. Míg tavaly egész évben mindössze 3 alkalommal emelkedtek az árak, addig idén januárban, februárban és márciusban is rekord mértékű drágulás következett be és a piaci szereplők azzal számolnak, hogy április végén újabb csúcsot fognak bejelenteni.

Elmondta, hogy a 2007-es ingatlanpiaci buborék óta átlagosan 14 százalékkal drágultak a bérleti díjak, de például a Kanári- és a Baleár-szigeteken az árak emelkedése meghaladja az 50 százalékot, ami egyértelműen mutatja a “túlárazási válságot”. Csökkenést csak nagyon kevés autonóm közösségben regisztráltak. Mindössze Aragóniában, Kasztília-La Manchában és Asztúriában mérséklődtek némileg az árak. 

Hirdetés

A Fotocasa szóvivője elmondta, hogy az egekbe szökő albérletdíjak fő oka az, hogy „túl nagy a kereslet és nagyon kevés a kínálat„, de az okok között szerepel az is, hogy egyre több tulajdonos turisztikai célokra használja ingatlanját, amivel jóval több pénzt tud keresni és nem kell megfelelnie a megújított albérletpiaci törvényeknek. Emellett problémát jelent az is, hogy „elégtelen a rendelkezésre álló szociális lakásállomány.”

A tévécsatorna egyik korábbi adásában az egyik baleár-szigeteki egyesület (STOP A bérleti visszaélésekre) szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre több ember él a kocsijában vagy táborozik a tengerparton a szigetcsoport tagjain, mert nem tud lakást bérelni a megfizethetetlen árak miatt.

Forrás: La Sexta

Borítókép: La Sexta

Címkék:

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!
Csak kattints a PayPal vagy a Patreon gombra.

Scroll to Top