TothBrigitta.com / Sport / A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj összefoglalója

A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj összefoglalója

Európai idő szerint vasárnap reggel rendezték a szezon harmadik futamát Melbourne-ben. A pole-ból idén már másodszorra a Ferrari pilótája Charles Leclerc indulhatott, mellőle a címvédő Max Verstappen, majd mögüle a másik Red Bull Sergio Perezzel.


A teljes rajtrács a következőképpen nézett ki:

Hirdetés

A rajt koccanás nélkül indult, Lewis Hamilton kiválóan rugaszkodott el és feljött a 3. helyre, míg az élen maradt a Leclerc-Verstappen sorrend. Az időmérőn szerencsétlenül járt Carlos Sainz a Ferrarival a rajtrács hátsó részéből rajtolt és a kemény gumikkal nem is indult jól, majd a 2. körben megcsúszott és a kavicságyon fejezte be a versenyt. Mivel veszélyes helyen esett ki, már a 3. körben a pályára küldték a Safety Car-t.

A verseny újraindítása nyugodtra sikerült, majd a 10. körben a Red Bullal nagy fölénnyel érkező Sergio Perez visszaszerezte a 3. helyet Lewis Hamiltontól.

Max Verstappen leszakadt az élen álló monacóitól. A holland 19. körben ment ki kereket cserélni és ahogy visszajött a pályára a hideg gumikon Pierre Gasly és Fernando Alonso elé érkezett vissza. A spanyol kihasználta a helyzetet és megelőzte a franciát. Mindeközben a másik Red Bull pilóta, Sergio Perez is küszködött a szemcsésedéssel, így Lewis Hamilton vissza is zárkózott rá. Egy lehetséges előzési manővert kiküszöbölve Perezt is a boxba szólították. Leclerc a 22. kör végén váltott csak kemény keverékre, csakúgy mint Hamilton, aki így ismét átugrotta Perezt, aki lényegesen jobb tempóval érkezett.

Azonban ez a csata nem bontakozhatott ki, Sebastian Vettel ugyanis összetörte Aston Martinját, ami újabb Safety Car-t eredményezett. Ez Russellnek jött jól, aki feljött a 3. helyre, miközben Leclerc nagy előnye a történtek miatt a semmibe veszett Verstappen előtt.

Leclerc a Ferrarival rosszul kapta el az újraindítást, de így is ki tudta védekezni Verstappen támadását. Perez a 36. körben visszaszerezte a 3. helyet, ezúttal Russelltől, míg Verstappen nem tudta tartani ebben az etapban sem Leclerc tempóját. A holland versenye ráadásul ennél is rosszabbra fordult: a 38. körben -idén már másodszorra –megállt alatta a Red Bull.

Hirdetés

A Virtuális Safety Car után a középmezőnyben Lance Stroll próbált lecsapni az előtte kínálkozó lehetőségre, viszont leszorította Valtteri Bottast a pályáról, így kapott egy 5 másodperces büntetést.

A sorrend az élen végül nem változott, Charles Leclerc óriási előnnyel nyert és a leggyorsabb körért járó plusz pontot is bezsebelte, a másik két dobogós helyen pedig Sergio Perez és George Russell végzett. A további pontszerzők: Hamilton, Norris, Ricciardo, Ocon, Bottas, Gasly, és a Williamses Albon, aki a futamot az utolsó körig egy szett kemény keverékkel futotta végig.

Borítókép:
PIXABAY – ANGELO GIORDANO


Címkék:

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!
Csak kattints a PayPal vagy a Patreon gombra.

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Scroll to Top