Az új rendelkezések megtiltják a kisállatok bolti értékesítését, valamint a Btk. módosításával nagyobb védelmet biztosítanak az állatoknak a bántalmazókkal szemben.
A miniszterek tanácsa hétfőn igennel szavazott arra, hogy megtiltsák a kutyák, macskák és más kisállatok állatkereskedésekben történő értékesítését. Emellett tilos lesz a kedvtelésből tartott állatok elaltatása és bármilyen típusú feláldozása. Utóbbit csak indokolt egészségügyi helyzetben lehet majd megtenni.
Az egyenlőségi minisztérium által kidolgozott új törvények célja, hogy véget vessen az állatok bántalmazásának, elhagyásának és életük indokolatlan kioltásának. Emellett a büntető törvénykönyv reformjával szigorítják az állatbántalmazások büntetési tételeit is. Az új előírások minden gerinces állatot védeni fognak, így például a vaddisznókat is, amelyek bántalmazása eddig nem járt bűnügyi felelősségrevonással. Az állatok halálát okozó rossz bánásmód esetén a büntetési tétel szigorodik és akár 36 hónapos szabadságvesztéssel is járhat, ha egynél több súlyosbító körülmény bizonyítható adott esetben.
Ione Belarra, a szociális jogok minisztere úgy fogalmazott: ez az első olyan állatjogi törvény, ami emberibbé tesz minket azáltal, hogy megszünteti a bántalmazók büntetlenségét, sőt, tettük miatt akár börtönnel és súlyos, 200 ezer eurós pénzbírsággal is sújthatják őket.
A törvényben szerepel az állatkertek és delfináriumok átalakítása is, melyek az őshonos fajok helyreállítására szolgáló központokká válnak. Továbbá tilos lesz az állatok olyan tevékenységekben és bemutatókon való felhasználása, amelyekben megsérülhetnek vagy meghalhatnak, például a kakasviadalokon vagy a galamblövéseken.
Forrás:
Vozpopuli
Borítókép:
Pixabay – vaclavzavada