Az 1725-ben nyílt étteremben olyan emberek fordultak meg, mint Ernest Hemingway, a fiatal Francisco de Goya pedig még dolgozott is ott mosogatóként.
„Ettünk egy malacpecsenyét és Rioja Altát ittunk. Brett nem evett sokat. Én viszont befaltam és megittam három üveggel” – így meséli el élményeit a madridi Botin étteremben Ernest Hemingway a Fiesta című könyvében. A szerző ráadásul a helyet a világ egyik legjobb éttermeként említi meg.
Nem ő volt az egyetlen, aki irodalmi alkotásába foglalta bele a világ- Guiness-rekordokok könyvében is elismert- legrégebbi vendéglátóhelyét. Többek között Benito Pérez Galdós, Ramón Gómez de la Serna, Graham Greene, James A. Michener is elrepítették néhány szereplőjüket a madridi Botínba, mely 1725-ben nyitotta meg kapuit és azóta is fogadja az éhes vendégeket.
Ez azt jelenti, hogy közel háromszáz évet kell visszamenni az időben ahhoz, hogy megismerhessük a madridi Cuchilleros utca 17-es szám alatt található kis fogadó születését.
Bár a legtöbben Casa Botín néven ismerik, a bejárat felett ez áll: „Restaurante Sobrino de Botín”. Az étterem saját honlapja szerint Jean Botín – egy francia szakács, aki feleségével Madridban telepedett le, hogy egy udvari nemesnek dolgozzon– unokaöccse döntött úgy, hogy némi reform után megnyitja a helyet. A kis fogadó funkciója azonban nem olyan volt, mint a jelenlegi vendéglátóhelyeké, mivel akkoriban csak azt lehetett főzni, amit a vendég hozott.
A több mint 298 éves kis étterem a XX. század beköszöntével került a González család kezébe, melynek harmadik generációja üzemelteti most a helyet.
Történelme során állítólag nemcsak Hemingway fordult meg ott, hanem az ifjú Francisco de Goya is, aki mosogatóként dolgozott ott, miközben új tanárt keresett magának.
A Botín máig tartó sikerét állítólag a hagyományőrzésnek és a különleges sütőjének köszönheti, ami a társigazgató, Luis Javier Sánchez szerint 298 éve nem volt leállítva. Emellett a jelenlegi receptek többsége – kivéve az évszázadok óta kelendő malacsültet- a González-család felmenőitől származik és nemzedékről nemzedékre tanítják az elkészítésüket.
Sánchez szerint ha ezek a receptek elvesznének, abból „valóságos dráma lenne„, csakúgy mint a három évszázada a vendégek asztalára tett malacpecsenye kivezetéséből, amit állítása szerint addig tartanak meg, ameddig az a vendégeket boldoggá teszi.
Az étterem elérhetősége:
Casa Botín
Calle de Cuchilleros, 17, 28005 Madrid
913 66 42 17
Forrás: Botin
Fotó: Twitter/@spain