Amikor egy spanyol ember tüsszent, a körülötte lévők vagy hallgatnak, vagy Jézus nevét említik. A hagyomány évszázadokkal ezelőttről származik.
Minden alkalommal, amikor egy spanyol tüsszent, a közelében lévő családtagja, barátja vagy nem reagál rá semmit, vagy pedig azt mondja: “Jézus”. A reakciók között felbukkan néha az általunk használt “salud”, vagyis “egészségedre” kifejezés is, de ez lényegesen ritkább, azt inkább a koccintás idejére tartogatják.
De miért pont “Jézust” emlegetik a spanyolok, amikor valaki tüsszent? Ennek oka több évszázaddal ezelőttre vezethető vissza.
Már az ókori görögök és a rómaiak is megvoltak győződve arról, hogy a tüsszögés azt jelzi, hogy gonosz szellemek vagy betegségek készülnek belénk hatolni. Emiatt a görögök rendszerint azt kiáltották tüsszentés hallatán, hogy “Zeusz ments meg”, míg a rómaiak “Jupitert” kérték arra, hogy oltalmazza meg őket és a tüsszentőt a gonosztól.
Nem történt ez másképp a keresztények körében sem, mely valláshoz Spanyolország mindig is szorosan kötődött. Ők úgy vélték, hogy a tüsszögés az ördög bejárata, amit csak úgy tudnak “lezárni”, ha Jézust szólítják a tüsszögő és egyben saját maguk védelmére. Ezt eleinte többször egymás után is kimondták, végül az idő múlásával a szokás átalakult és ma már csak egyszer hívják Jézust a tüsszentő emberhez.
Ez a hagyomány hosszú ideig a spanyol társadalmi protokoll része volt, generációról-generációra szállt át a tüsszögéshez fűződő legenda és szokás. Ma már azonban egyre kevesebb szülő tanítja meg gyermekét arra, hogy reagáljon, ha valaki tüsszent a környezetében, emiatt pedig egyre ritkábban lehet találkozni a “Jesús” kifejezéssel is.
A szokáshoz kapcsolódóan itt egy vicces videó. Ha nem értesz spanyolul, íme a fordítás:
- Hogy hívnak téged Mickey?
- Marko Sosa, de amikor tüsszentek azt mondják nekem, hogy Jesús (Jézus).
Fotó: Envato
Forrás: Cope, AS