Vasárnap ezrek tüntettek Madridban és követelték a néppárti vezetők lemondását miután kiderült, hogy tavaly magánnyomozót állítottak rá a madridi elnökre és családjára egy kétes szerződés miatt.
Isabel Díaz Ayusot azzal vádolták meg, hogy a világjárvány kezdetén testvérével közös gyerekkori barátjuknak ítélt egy maszkszerződést, majd ezután a bátyja 280 ezer eurónyi közvetítői jutalékot vett fel.
Ayuso hétvégén papírok bemutatásával tisztázta a kérdést, melyeket a párt rendelkezésére bocsátott. Kiderült, hogy bátyja valóban kapott pénzt a „veszélyhelyzetben megkötött szerződés” után, de nem azért, mert közvetített, hanem mert segédkezett a szerződéshez kapcsolódó „alapanyagok beszerzésében és Madridba szállításában„. Az összeg pedig a töredéke volt annak, amivel saját pártja megvádolta őt.

Pablo Casado pártvezér nem sokkal később elfogadta Ayuso magyarázatát és közölte:
hajlandók lezárni az ügyben ellene indított aktát, ha cserébe visszavonja a kémkedés vádját a párttal szemben.

Casado ugyanis a botrány csütörtöki kirobbanása óta állítja:
nem kértek fel magánnyomozót arra, hogy kémkedjen a madridi elnök és családja után, Ayusonak azonban biztos források állítják ennek ellenkezőjét.
A hétvégi tüntetésen a legkevesebb 3 ezer fős tömeg a párt madridi székháza előtt gyűlt össze a regionális elnök védelmében, és követelték Pablo Casado pártelnök, és Teodoro Garcia-Egea főtitkár lemondását.

A Néppárt vezetője azt mondta, hogy nem tervez változtatásokat, nem áll szándékában lemondani sem, azonban a pártot öt nap alatt romba döntő válságot egy hétfőre összehívott válságtanácskozáson próbálja megoldani.