Az intézkedés célja, hogy a fiatalok és a családok megfizethető árú albérletekhez férhessenek hozzá.
Közel százezer szociális bérlakást tesz elérhetővé megfizethető áron a spanyol kormány. Pedro Sánchez miniszterelnök a napokban jelentette be Valenciában, hogy mintegy 50 ezer lakás finanszírozását vállalják, amelyeket az előző gazdasági válság idején a bankok foglaltak le. Végül szerdán a parlamenti ülésen további 43 ezer új szociális lakás felépítésével bővítette korábbi bejelentését, melyet európai uniós forrásból finanszíroznak majd. A kormányfő a kongresszus előtt úgy fogalmazott: “50 ezer bankoknál lévő bérlakás, valamint 43 ezer új, állami építmény, azaz összesen 93 ezer állami és megfizethető árú albérlet áll majd az albérletkeresők részére”. A kormány fő célja ezekkel a szociális bérleményekkel a családok és a fiatalok lakhatási körülményeinek javítása, főleg miután utóbbiak a túl magas megélhetési költségek miatt sokszor 30 év felett is a szüleikkel kénytelenek élni. Az újonnan megépítendő lakásoknál kiemelten kezelik majd az energiahatékonyságot, illetve legalább 50 éves használatra terveznek velük.
Pedro Sánchez a lakhatást „a jóléti állam ötödik pillérévé„ kívánja alakítani, és közölte, hogy a lakhatáshoz való hozzáférést „joggá” és nem problémává fogja tenni.
A miniszterelnök tervei révén az állami lakások aránya 3-ról 20 százalékra fog emelkedni a jövőben. Az elsőként bejelentett és kedden jóvá is hagyott lakások közül (összesen 50 ezer) 21 ezret bocsátanak az önkormányzatok és autonóm közösségek rendelkezésére, további 14 ezerben már laknak, de ezeket is beemelik a szociális támogatásban részesülő létesítmények közé, valamint további 15 ezer új otthon megépítését irányozták elő, amit aztán szintén a régióknak adnak át. A 21 ezerből 9 ezer lakás már elérhető, 12 ezer pedig befejezésre vár.
Pedro Sánchez megragadta az alkalmat és szerdán a parlament előtt kifejezte büszkeségét azzal kapcsolatban, hogy a spanyol gazdaság még a háború ellenére is jobban teljesít az európai átlaghoz képest. Bár az infláció véleménye szerint továbbra is aggodalomra ad okot, főleg mert az élelmiszerek ára az egekbe szökik. Közölte azonban, hogy kormánya gondoskodik a felelősségvállalásról és „minden erejével azon munkálkodik”, hogy tompítsa “az infláció családok zsebét érintő hatását”.
Forrás: Antena3
Borítókép: Pixabay